Zoe angliaban

Leulunk a nappaliba, borozunk es nezzuk a tv-t. Aztan bemegyek a szobamba kipakolni, a kislany segit. Tenyleg nagyon pici a szobam, de ez a legkevesbe sem zavar. Itt csak egy kis elokert van es a haz mellett kozvetlen szomszedok, de ennek en kifejezetten orulok. A masik haz olyan volt, mint az IKEA katalogus 52. oldala, nem szerettem. Jol alszom, erzem, hogy vegre megnyugodhatok. Masnap megmutatjak a napi teendoket. Reggel elkeszitem a gyerek ebedjet, elmosogatok, porszivozok es kitakaritom a furdot. Ez maximum 2 ora alatt megvan, ugy hogy kozben spongya bobot is kell neznem. 3-ig szabad vagyok, akkor megyek a kislanyert iskolaba. Az utvonal anyuka szerint pofon egyszeru, az en tajekozodasi kepessegemet ismerve, nem hiszek neki. Masodik nap mar egyedul teszem meg az utat es nem tevedek el. Szerencses veletlen, mivel sem a lakcimem nem tudom meg sem az iskola nevet, igy szegenyes angol tudasommal, se tudtam volna segitseget kerni. Este egyutt nezzuk a focit, apuka manchasterbol jott, tehat nem kerdes kinek kell drukkolni.  Magyar a biro, igy rogton elkezd kerdezgetni a magyar focirol. Mosolyogni kezdek es gondolkozok valami jol csengo neven, de nem jut eszembe senki, meg szegeny Puskas se. Bedobom hat a vizilabdat, lelkesen magyarazom, hogy abban mi "istenkiralyok" vagyunk, de nem hatja meg. Az igazi sport a foci, a vizilabda csak pancsikolas a medenceben. En ezzel vitatkoznek, de inkabb csak drukkolok csondben tovabb. Orul neki, hogy szeretem a focit (persze csak nezni, ha en jatszom az inkabb valami bizarr flugos futamnak latszik) az elozo aupair lannyal is egyutt neztek mindig.