Zoe angliaban

A megbeszelt ket het probaidobol, 2 nap lett. Szerdan kirugnak. Delelott el kellett mennem a konyvtarba az Evi kozben beiratkozott a nyelvsuliba. Kicsit elhuzodott, igy 3 orara ertem haza. A gyerekert negyed 4-re kell menni es kenyelmes tempoba is 10 perc az ut, igy gond nelkul odaertem volna. Az anyuka maskepp gondolta. Odaadta a zoldsegeket, pucoljam meg, ha visszajon a gyerekkel beszelunk. Tudom, hogy mit fog mondani, nem izgulok. Teszem a dolgom, megfelelo modszerrel pucolom a repat (azt is megtanitotta, mert a repa pucolas technikajat nem art tanulni). Hazaernek, a gyereket kikuldi jatszani, engem bekiser a nappaliba. (a nappalit hetente egyszer hasznalja, mikor a baratnoi jonnek teara, ennek ellenere hetente kell takaritanom ott is) Leultet, o velem szembe ul, egyenes hattal es mosolyog. Rosszul vagyok tole, tul nagy a csend, nagyon kellemetlen az egesz helyzet. Vegul megszolal. Elmondja, hogy szeretne hogy ha hazamennek, mert latja rajtam, hogy nem erzem jol magam, hianyzik az otthonom. Megker, hogy ne sirjak, nincs ertelme. Felhivjuk a kozvetitot, o is sajnalkozik egy sort es vegul abban maradunk, hogy ket het mulva megyek. Hova, azt meg nem tudom. Teljesen remenytelenne valik minden. Elkezdek csaladokat keresni, de ket het sajnos (vagy szerencsere) nem sok ido. Sorra veszem az osszes kozvetitot, nem sok joval biztatnak. Magam sem tudom mar mit akarok. A kudarcot beismerni magamnak nagyon nehez. A szeretteimnek kimondani, hogy kudarcot vallottam, meg annal is sokkal nehezebb. Sokat gondolkoztam azon, hogy egyaltalan csalodhat e bennem az aki nagyon szeret, de butasag ez is, hat persze, hogy csalodhat, esetleg csak konnyebben elfelejti. A dolog lenyege ettol a felismerestol sem valtozik, faj az egesz vilag. Egyedul vagyok es nem tudom mit kene tennem. Azt hiszem ez a melypont.