A napjaim ugyanolyan uresen es remenytelenul telnek. Mar nem sirok, nem is gondolkozok. A kozvetitomnek egy lehetseges csaladja van, nekik elkuldi az adataimat. Varunk. Masnap ir, hogy erdeklodnek, irjak nekik emailt. Irok nekik, igyekszek tokeletesen fogalmazni, ok az egyetlen eselyem, muszaj elnyerni a tetszesuket. Az ido telik, valtogatjuk az emaileket, de biztos valaszt nem kapok.
A legkor nem olyan rossz, mint ahogy szamitottam, miota tudjak, hogy elmegyek sokkal kevesebbet szidnak. Valahogy meghuzzuk a lathatatlan hatart, en legjobb tudasom szerint teszem a dolgom, ok pedig hagyjak, hogy azt tegyem. Persze aprosagok akadnak, mint peldaul amikor az anyuka bemutatja a kivit, mondvan nem ismerem. Erthetoen artikulal, "ki-vi" es odaadja a gyereknek, hogy mutassa meg nekem, hogyan lehet megenni. Aztan 10 percen keresztul mutatja a szakszeru hamozast. Tudom, hogy teljesen hulyenek nez (a gyerek is leidiotazott, a jelenletemben, hiszen ugyse ertem), de mar ez sem erdekel, meg inkabb rajatszom, legalabb legyen igaza. Aztan az elso het vegen, kapok egy emailt Traceytol, engem valasztottak, szombaton jonnek ertem. Kulonosebb boldogsagot nem tapasztalok es meg megnyugodni sem tudok, de legalabb bizakodni kezdek.
